Nincs tiszta lap

Jaj, nem szabad nekem hazajönni Miskolcra. Idén még a hogyan sem volt teljesen egyértelmű az utazás napjáig, mert a vasutasokra rájött az ötperc. A Stadionoknál állítólag péntektől már ostromállapotok voltak, és a kocsi megérkezése előtt 8 perccel jelent meg az Indexen, hogy mégse merik átlépni vasutasék azt a bizonyos határt, amit a karácsonykor szopassuk az egész országot akció jelentett volna. Nomeg abba se lett volna sok köszönet, hogy 24-én reggel felpaszírozzam magam a vonatra. Az ágyból alig keltem fel, már hívtak, hogy meg kéne inni egy sört, aztán csak sodródtam az eseményekkel, amíg este tíz körül el nem oltották nálam teljesen a lámpát. Hasznos tulajdonság, hogy ilyenkor én nem szoktam összerogyni, épp ellenkezőleg, bekapcsol a robotpilóta és hazamegyek. Nem állítom, hogy ez gördülékenyen megy, de most szerencsére nem hagytam el semmit, meg nem a sofőr keltett a végállomáson. Ettől függetlenül azért dícséretet nem kaptam az egész napos ivásért. Pedig még túl sok pénzt sem vertem el. Amikor  hoztam az első kör sört, akkor kértem a résztvevők számának megfelelően hármat, majd közölte a csapos, hogy hatszáz. Kicsit gyanakodva néztem rá, hátha nem forint, de az volt. Nem is bírtuk abbahagyni a sörözést. Pontosabban egyszer mégis, mert hiányzott még pár ajándék, én meg akartam venni ruhákat, ha már a városban járok úgyis. Másnap reggel kicsit félve nyitottam ki a szatyrokat, de szerencsére ugyanolyan rossz az ízlésem részegen, mint józanul, úgyhogy tetszettek a cuccok. Ja, meg a másik! Már másodszor fordul elő, hogy hajnalban felébredek nagy piálás után, és nem tudok visszaaludni, mert baromságokon gondolkodom. Nagyon nem tetszik ennek a meditatív állapotnak a megjelenése, mert egész 24-én mosott szar voltam. Alig vártam, hogy nagyit kitoljuk az ajtón már borultam is fel. Ettől eltekintve nem volt gáz a szenteste, megkaptam a zoknikat is, amit kértem. Sose voltam ennél boldogabb. Azért az ünnepek átvészelésében a sörön kívül van még egy nagy segítségem: megkaptam Nórától A Szilmarilok-at. Nagyon okos és olvasmányos Tolkiennek ez a műmitológiája, alig bírom letenni.
Amikor belekezdtem a blogolásba, akkor úgy voltam vele, hogy nem mondom meg senkinek, és akkor teljesen szabadon írhatok, ami csak tetszik. Aztán rájöttem, hogy ez nem teljesen van így, mert a vegyész meg sárkányos témák miatt hamar rájön egy ismerősöm, hogy kivel van dolga, ha véletlenül belebotlik, aztán meg jön a sértődés. Nomeg Nóra már úgyis kiszedte belőlem, úgyhogy neki már megmutattam. Szóval arra gondoltam, hogy nem fogom reklámozni, de, ha valaki rákérdez, akkor megmondom neki. Mi az esélye ugyanis, hogy engem, aki sose csináltam, meg mindig leszóltam valaki megkérdezzen, hogy hé, van blogod? Nyílván nem zéró, mert a karácsonyi vacsira menet Madár pont ezt tette, már nem emlékszem a szövegkörnyezetre. Lényeg, hogy nemet mondtam neki, de ez szembe megy az előre kialakított koncepcióval, úgyhogy meg kéne neki mondani. Na majd a két ünnep közt, úgyis találkozunk.