Nincs tiszta lap

Vagy csak délután. Télen nincs is különbség. Régen az volt a baj, hogy másnap suli, most az, hogy másnap meló, a problémáimat nem növöm ki, csak kicsit igazodnak az életkoromhoz. Nem vagyok teljesen őszinte, az ekcémámat minden jel szerint sikerült az általános iskolában hagynom. Emlékszem, hogy az utolsó jó dolog a Walt Disney rajzfilmösszeállítás volt vasárnap, de már az is a másnapi kötelezettségek árnyékában telt el. Nem beszélve arról, hogy sokszor házifeladatot is hagytam ilyenkorra. Jó nehézzé tudtam tenni egy pár iskolai feladatot saját magam számára. Egyszer egy teljesen szimpla fogalmazást írógépen csináltam meg, mert valahogy kedvem volt gépelni. Amellett, hogy elképesztően lassan haladtam, sikerült eltávolítani a bőrt szinte mindegyik ujjamról. Aztán át kellett másolnom füzetbe az egészet, mert ez csak a piszkozat volt. Most már nem kell házi feladatot csinálnom, de azért még képes vagyok szivatni magam. A legalapvetőbb probléma egy ember életében, akinek az anyukája nem vett lakást Pesten, hogy hol lakjon. Amikor ide kerültem, akkor felvettek egy családias kis kollégiumba, de nem mondhatnám, hogy oda tartoztam volna. Úgy emlékszem 4,5-ös átlagot kellett volna tartani hozzá, de végül nem került sor a megmérettetésemre, és október vége felé már ki is rugattam magam innen. Eléggé elszaladt velem a szekér, és folyamatosan ittunk, aztán egy esős hajnalban kineveztük a szomszédos középület falát ideiglenes illemhelynek. a helyi biztonsági erők persze utánunk jöttek, és nem is volt tól nehéz dolguk ránk akadni, mert a konyhában tartózkodó húsz ember közül csak ketten voltunk nyakig sárosak. Pedig mondtuk, hogy nemmmivótunk. Aztán laktam "normál" kollégiumban is, ahol jópár furcsa figurával hozott össze a sors, köztük a legholdkórosabb emberrel a világon. Ő Kálmán. Kálmán stoppal utazik, ha teheti, a Krím-félszigeten szilveszterezik, csincsillát tart a szekrényében és bukósiskaban vág fát a törzsre erősített létrán állva. Viharban. Nem utolsó sorban sárkányrepül is, én is miatta vagy általa kezdtem el csinálni. Aztán felbomlott az a szoba, ahol elviselhető emberekkel laktam együtt, és kiköltöztem albérletbe. Újpalota remek volt, de három év pont elég volt belőle. mivel jó messze van mindentől, kialakult egy kis helyi városközpont, úgyhogy mindent lehetett ott csinálni. A viszonylag kultúrált szórakozást leszámítva, bár ez viszonyítás kérdése. Nekem nem jött be a mulatós diszkó, meg a seggrázás Dolly Rollra a falunapon városnapon. Szóval mi bejártunk a belvárosba inni, aminek az volt a következménye, hogy haza is kellett onnan előbb-utóbb jönni, méghozzá nem józanul. Jópár évvel ezelőtt még 173É-vel lehetett a Keletiből, tehát legalább egy átszállással megközelíteni a 15. kert. Ez takony részegen megoldhatatlan feladat volt. Ellenben jött a 973-as era, és vele a látszólagos könnyebbség, de mit sem ért a közvetlen busz, ha elfelejtettél leszállni róla, és csak Tétényben dobott le a sofőr. Megint szétköltöztem az aktuális lakótársaimmal, most se azért, mert meguntuk egymást, csak így jött ki a lépés. Belváros, Hegyalja út. Ide legalább haza is tudtam gyalogolni, ha kellett. A bug itt az volt, hogy az egyik srácnak volt egy kutyája. A barátnőjével vették, hogy a halódó kapcsolatukkal kezdjenek valamit, mondjuk közös felelősségvállalást, és így adtak még majd' fél évet maguknak. Végülis jobb, mintha gyereket csináltak volna. Summa summarum a lány ment, és az elkényeztetett kutya maradt. A térdemet verné annak a listának a vége, amire felírnám az általa megzabált, vagy tönkretett cuccokat. Aztán a srác talált magának egy másik lányt, akinek szintén volt kutyája. Na itt volt elég, rövid úton elhúztam onnan is. Most már egyébként egész közel vagyunk a végéhez, idén nyáron már az Árpád hídnál laktam. Úgy volt, hogy egyedül, de a gyakorlatban szinte végig csövezett ott valaki. A főbérlőm egy régi osztálytársam volt, aki sajnos nem volt normális, úgyhogy innen is hamar mehetnékem támadt. Nem segített megkedvelnem a helyet, amikor egyszer nyitva felejtettem az ajtót (tehát csak kulcsra nem zártam) és lenyúlták a tárcámat a konyhaasztalról. Rá egy hónapra meg le is ütöttek a környéken. Az az egy szerencsém volt, hogy nem nyúlták le az irataimat, és így nem került rengeteg utána járásomba, hogy mehessek 3 nap múlva Olaszországba. Szóval szinte menekültem innen is, most egy kollegámnál töltök el pár hónapot a végleges helyemig, de attól félek lesz még jajdebeszoptamaköltözést poszt.
A csirkepaprikás jó lett, bár egy picit elsóztam.