Nincs tiszta lap

Mindig eszembe jut az a Hofi kabaré, ami az induló kertévék teljességgel alkalmatlan, beszédhibás bemondóiból csinált hülyét. Meg a SSSága ssselyem sssonka. Nehéz szó, de akkor miért nem reklámozol inkább hurkát! Mennyit röhögtem rajta.
Viszont most helyzet van! Nyakunkon a legfrissebb apokalipszis: az ónos eső. A melóban szinte teljesen üres volt reggel a parkoló, de igazából ez nem is lepett meg. Aztán, ha bejönnek se csinálnak semmit, de ez már lerágott csont. Lényeg, hogy nem keletkezett méter vastag jégborda, ami halálba küldi az összes embert, aki autóba ül, szépen fel volt sózva. A járda azért egy emelkedős szakaszon megtréfált, mert a felétől elkezdtem szépen visszacsúszni az úttestre, de ezt meg ki lehetett kerülni. Az igazán váratlan dolog a parkoló autókkal kapcsolatban ért szerte a városban, mert fel volt egy csomónak hajtva az ablaktörlője. Miután logikus okát nem találtam, hiába hánytam vetettem a dolgot, egyszerűen úgy gondolom, hogy valaki elkezdte, a többi marha meg utánozta. A gyakorlati haszna ennek a lépésnek olyan lehet, mint atomtámadáskor vizes lepedőbe csavarni magad. Pedig volt ilyen is, anyáméknak csináltak gyakorlati oktatást, aztán szaladoztak az udvaron lepedőben, mint valami kibaszott Klu-Klux-Klános rendezvényen. Na látod, legalább már ez nincs, pedig Alaszkában is több a nukleáris töltet, mint a fenyőfa, meg a ruszkik is csak leselejteztek párat a Start-1-2 alatt. Mitől lett normálisabb a világ, és mi garantálja, hogy ez így is marad? Nem tudom, és lejjebb se fog kiderülni, ha csak ezért olvasnád végig. Nem tudod meg, ki a gyilkos, még most szólok. Az agyonszidott médiának pedig minden hibája ellenére biztosan sokat köszönhetünk. Vagy inkább a nyilvánosságnak, és ezen keresztül annak a közegnek, amiben a hírek terjednek. Meg a hippiknek is, sajnos. Sose láttak akkora tüntetéseket sehol addig, mint '68-ban. Nameg a viszonylagos jólétet se felejtsük ki, na nem azért, mert kolbászból van a kerítés, de mindenkinek van veszteni valója: autó, lakás, vagy csak egy számítógépasztal. Sose jöttek volna a vörösök, ha nincs a cári Oroszországban emberi ésszel felfoghatatlan egyenlőtlenség meg nyomor. A müncheni sörfesztiválon is hazazavarták volna két pofonnal a bajszos embert, ha nincs a világválság. Hohó! De most is van, vagy inkább lesz. Akkor most megint félni kell? Igen is meg nem is szerintem. Európa, de még a balkán se puskaporos hordó már, pár évvel Jugoszlávia szétesése után már kaparnak is a nagyobb egység felé. Látod, erre jó a nacionalizmus. Ugyanakkor hiába számolta fel a nyugat a hagyományos konfliktusait, ha belefulladnak a bevándorlókba, meg a milliónyi kis Törökországba, meg Algériába, amivé bizonyos kerületek változnak egy városon belül. Egy biztos, most is lesz bűnbak majd. Meg a faszságok hangosabbak és kézzelfoghatóak lesznek, de én nem hiszem, hogy az államrend borulna.
Eléggé elkanyarodtam attól, amiről írni akartam egyáltalán, de így van ez, ha az ember hagyja magában gyűlni a mondandót. Sétáltam haza a Lónyain, és az egyetemi éveimről gondolkodtam. Sokszor számot vetettem már a dolgaimmal, és soha nem jöttem rá, hogy nekem miért adtak diplomát. Amit lehetett ellógtam, és alig tanultam valamit, meg nem is túlzottan érdekelt. Ráadásul nálam százszor nagyobb trógerek is befejezik egy kis csúszással. Mindig két megoldásra olvad az ötlethalmaz a gondolatsor végére, úgymint:

A. Annyira okos vagyok, hogy fel se tűnt, milyen szorgalmas is voltam valójában;

B. Az ELTE egy szar.

Szeretek hinni az előbbiben, de a valószínűbb a B válasz. Igenám, de ha megnézed a különböző statisztikákat, akkor kiderül, hogy a fent nevezett intézmény bizony dobogós sok szempontból. Ebből viszont az következik, hogy a lista alján szereplő intézmények színvonala nem közelíthető meg keszonbetegség veszélye nélkül. (oké, az akkor van, amikor felfelé jössz nagyon mélyről, tehát megint pontatlan voltam) Régen elég sokat vitatkoztunk arról, hogy mi a diploma értéke akár közvetlenül, akár elvont értelemben, és én mindig azon az állásponton voltam, hogy emberileg ezen semmi nem múlik. Aztán a kép kicsit árnyaltabbá vált, mert rá kellett jönnünk, hogy mi tulajdonképpen nagyon szerencsések vagyunk. A társaságból szinte mindenki valamilyen értelmiségi családból származik, tehát nem voltunk egy reprezentatív minta a társadalomról, mert jó gimnáziumba járattak minket, meg könyvet adtak a kezünkbe. Akikkel ezeket a beszélgetéseket folytattam mind okos, értelmes ember, és köztünk tényleg nem számít a diploma megléte. Ugyanakkor annyi sötét figurával hozott össze az élet, és én akkor rendre kivételnek találtam őket, akiknek nem volt igénye arra, hogy tudjon, tanuljon, egyáltalán semmire. Persze szakmunkásnak sem lesz jó az ilyen, mert okádék munkát fog kiadni a kezéből, és nem az a baj, hogy nem olvas Radnótit. Szóval talán mégiscsak számít, és a kölykömet elrugdosom egy egyetemig, ha lesz. Na ezek a dolgok jártak a fejemben, és rájöttem, hogy öregszem, és bújik ki belőlem a kibaszott kispolgár. Kéne már a repülés, hogy visszatakarodjon az üregébe.